Axwell ismég hazánkba látogatott, ezúttal a Club Play látta vendégül. A bulira már elővételben megvettem a jegyet, mivel egybeesett a Play egyéves születésnapjával is, ezért azt gondoltam, hogy nagyon sokan lesznek. Ennek ellenére kb félig telt meg a hely, de a kidobók még így is szűrték az embereket, aki nem ingben volt azt nem, vagy csak nagyon nehezen engedték be. Nem gondoltam volna, hogy ez a mai modern elegáns kiírás kizárólag az inget és az alkalmi cipőt takarja. Több fórumon is olvastam, hogy egyesek kizárólag ezért a buliért utaztak fel vidékről, hát nem lehet valami kellemes, ha a bejáratból visszaküldenek, úgy, hogy még jegyed is van.
Ami a zenét illeti a Muzzaik volt a warm up. A srácok hozták a tőlük megszokott színvonalat, jó zenék, jó keverés. Nem tudom mit változtattak a helyen, de nekem úgy tűnt, hogy az előző idényben jobban szólt a hangrendszer, valamint a dj pult áthelyezése sem lett ideális. Axwell tipikusan a mai kötelező darabokkal kezdett, a zene az első órában nekem nagyon kommersz volt, persze első sorból figyeltem munka közben, mert ez az ember is csodákra képes azzal a három lejátszóval, amit elé tesznek a végére már húzósabb zenéket játszott. A bulinak emlékeim szerint nem sokkal hajnali öt előtt lett vége. Jobbra számítottam, mivel már negyedszer láttam Axwell-t, de nem bántam meg, hogy elmentem, viszont ha legközelebb Axwell mellett lesz más jó fellépő is, nem biztos, hogy őt választom.
Utolsó kommentek