Nagyon jó hír lehet ez azoknak, akik szeretik az igényes elektronikus zenét, ugyanis mindkét klub programja nagyon ígéretes, igaz picit más irányt képvisel a kettő, de szerencsére egyik sem a mainstreamet. Mindkét klub elé oda lehetne toldani az ex szócskát, a Prestige ugyanis a volt Privé, a TAO pedig a Tabu helyén üzemel majd.
A Privén nem sokat változtattak, a TAO azonban különbözik majd mind berendezésben, mind hangtechnikában, hogy kik zenélnek majd az FDS-es rendszeren azt még nem tudni, viszont az első vendég Dj Ravin volt a neves Buddha Bar -ból. Engem azonban jobban foglalkoztat a klub ismertetőjének egyik mondata: a zene Hed Kandi. Nagyon kíváncsi vagyok, ezt mennyire sikerül megvalósítani. Lesznek még Respect party-k, ahol legendás énekesek dalait adják majd elő hazai művészek. A TAO-t egyébként egy franchise-hoz hasonlítanám, ugyanis a Las Vegas-i Venetian-ban lévő TAO -val egyezik a logoja és a honlapja is.
A Prestige mondhatni egy újjáéledés. A zene marad igényes, nagyrészt, de nem kizárólag deep house. Dandy kiegészül Chriss-es, valamint ismét hallhatóak lesznek a Debutos srácok. Ez való abba a klubba, nem főiskolás bulik, a Privébe a zeneszerető emberek kellenek, nem a tivornyázó egyetemisták, akiket a zene különösebben nem érdekel, csak szóljon valami tucc. Remélem alkalmam lesz minél hamarabb ellátogatni mindkét klubba, hogy részletesen beszámolhassak majd az ott tapasztaltakról.
Két új üde színfolt - TAO és Prestige
2009.11.08. 03:47 | moderntanczene | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://moderntanczene.blog.hu/api/trackback/id/tr761508415
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek