Pontosan nem emlékszem, de mintha closing party-ként hirdették volna azt a bulit, amin ATFC volt a vendég Dj. A Rio egész nyáron nagy neveket hozott Budapestre, nehéz volt választani melyikre menjek. Nem tartózkodtam Magyarországon, így meg kellett válogatnom mi az a buli, amiért érdemes felutaznom. Az egyik ilyen Roger Sanchez volt még a Rio Summer Fest keretében. Jó buli volt, csak a kiemelt Dj-pultot nem komálom, bár a tömeg és a fesztivál jelleg miatt érthető. Sanchez nem engedte el magát annyira mint azt tőle vártam. Legutóbb két éve hallottam zenélni, valami hasonlóra számítottam, de picit mást kaptunk. Lényegtelen, mert így is jó set volt.
Mostanában azonban kicsit másféle house-t hallgatok, ezért is készültem jobban ATFC-re. Kicsit tartottam a tömegnyomortól, mivel záró parti volt, de szerencsémre pont elegen voltak. Volt hely táncolni a pult előtt, ami most a megszokott oldalsó volt. Szerintem egy Dj-nek az ilyen bulikon igenis a ,,nép között” a helye, nem két méter magasan elkerítve. Aydin előtt a Muzzaik játszott. Rendes arcok, közvetlenek voltak és jó zenéket is toltak, így nem tudok rájuk haragudni az átéefcé-ért, míg az éjtíefszí. Valaki rájuk is szólt, hogy ezt máshogy kellene ejteni, amit poénosan kommentáltak. Miután befejezték a set-et csináltunk is pár közös fotót Danny L-ékkel.
Már pár perccel a kezdés előtt kiszúrtam Aydin-t ahogy sasszézik a tömegben a kis defected-es cd táskával meg a fülesével. Megkérdeztem lesz-e ideje a set után pár képre, amire lelkesen bólogatott. Hibátlan 2 óra volt. Feltűnően jól kever, vagyis ez így hibás megfogalmazás, mert a jó keverés lényege nem pont a feltűnőség, de remélem érthető mire gondolok. Rendes kis rajongótábor alakult ki a pult előtt, jó volt látni, hogy vannak még emberek, akik a jó zene miatt jönnek bulizni. Miután végzett nem sietett sehova, csináltunk pár közös képet, majd elvezették a vip-ba. Indultunk hazafelé mi is, amikor megpillantottam, hogy egyedül ül fent. Mondom próba szerencse, hátha felengednek, aztán váltok vele pár szót. Nem is volt senki aki felügyelt volna a vip-részre. Kb 15 percet beszélhettünk, kérdeztem mindenféléről, kezdve a Defectedes bulikkal a következő új zenékig. Nagyon jó arc volt, mindenre készségesen válaszolt. Minden rosszban van valami jó is. Ha ATFC olyan ismert név lenne Magyarországon mint mondjuk Axwell, akkor valószínű ez a beszélgetés sem zajlott volna le, ezért nem is bántam, hogy ATFC nem egy ismert név itthon.
Kiváló nyárzáró buli volt, köszönet a Rio-nak, reméljük jövőre is ilyen színvonalas előadókat hoznak el. A bulin kaptam egy jó hírt is, miszerint az egyik kedvenc helyem a Privé ismét kinyitja kapuit. Most hétvégén lesz az első buli, amire remélem sikerül eljutnom. Ha igen, akkor majd beszámolok.
Utolsó kommentek